Megtalálták egymást

 

Nagyon elhanyagoltam a blogomat, aminek több oka is volt. Nem volt hozzá se testi, se lelki erőm, pedig tudtam hogy írnom kellene, de........ A legutóbbi bejegyzésem óta sok rossz és jó dolog is történt velünk, ill. a családdal. A rosszat igyekszem elfelejteni, a jóról pedig kicsit megkésve írok.

Ezt is megértük! Párt választott a kisebbik csemetém is. Így az új évet nagy családi eseménnyel kezdtük, az ő eljegyzésükkel. Hogy ez most mi is volt igazán, lánykérés vagy eljegyzés..... ez még most sem tiszta előttem. A lánykérést (szerintem ez volt ) még szeptemberben Tunéziában megejtették. Az volt az igazi, romantikus lánykérés, amikor a tengerparton megkérte a kezét egy kis ezüst gyűrűvel. A karikagyűrűt és a kísérő gyűrűt itthon választották ki azóta. Az eljegyzés időpontját pedig a Bettike születésnapjához igazították.
Nagy izgalommal készülődtünk rá, hiszen ez egy nagyon jelentős esemény az életü(n)kben. Minden erőnkkel igyekeztünk emlékezetessé tenni a gyerekeknek. Megegyeztünk Andikával (leendő nászasszony), hogy az eljegyzést ők rendezik, mi pedig a gyűrűket vettük meg.
Régóta terveztem, hogy erre az alkalomra pezsgőspoharakat készítek nekik és egy albumot, ami az esküvői vendégkönyvhöz hasonló.
Bettike egy fürt orchideát kapott, az anyukája pedig egy csokor tulipánt, apukája pedig a saját gyümölcsből frissen főzetett pálinkát.

 

Indulásra készen

Az eljegyzési tortát Ági sütötte, ami nem volt kis feladat neki, mert 3 emeleteset még soha nem készített. Nagyon finom meggyes-csokis volt. Íme az eredmény!

Aztán jött a szállítás! Na az se volt semmi! A taxiban végig imádkoztunk, hogy épségben odaérjen.
A többiről pedig a képek mesélnek......

 

 

 

 

 

 

 

“Talán semmi sincs szebb a világon,

 mint találni egy embert, akinek lelkébe
nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
akiben megbízunk,akinek kedves az arca,
elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű
jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon
boldogok legyünk.”
(Hemingway)