Nincs időm semmire!

Mindig azt vártam, hogy nyugdíjas legyek, és akkor majd.....  Istenem, mennyi tervem volt! Azt hittem, hogy majd megválthatom a világot..... Na és, ehelyett mi van! Állandóan el vagyok maradva valamivel, semmi nincs jobban rendben körülöttem, mint amikor dolgoztam. Akkor mindenre volt időm: gyerekekre, kertre, mosásra, főzésre, takarításra, még vásárlásra is munkából hazafelé jövet, és ott volt még a munkahely is, ami ugye megint 100%-os bevetéssel működött. Mellette még esténként, ill. éjszakánként futotta az erőmből a másnapi felkészülésre, javításra,  olvasásra is. Most meg?! Ezt inkább le se írom! A napom nagy részét a néma  jajgatás tölti ki! Azért igyekszem ám nem hagyni magam! Erre ott vannak ehhez segítségül a kertben szétrakott műanyag székek, hogy ne kelljen sokat menni amíg le tudok ülni (Nem is tudnék!) Lehuppanok egy kicsit, üldögélek, aztán megint nekiveselkedek a következő feladatnak. Hááát, ezért nem haladok én semmivel úgy, mint hajdanán..... Régi szép idők!
Újabban még a blogomra sincs időm, mert estére, amikor tudnám csinálni, már erőm nincs. Ráadásul a szemem sem az igazi, azt is kímélgetném a monitortól. Csak olvasgatom a mások bejegyzéseit, csodálom az energiájukat, és kalapot emelek a törekvő fiatalok előtt. A fotózásról már nem is beszélve! Sokszor azon is elmúlik a dolog, mert a kertben jut eszembe a fényképező gép, de azért meg be kellene menni. Áh, inkább nem! Majd! "Ej, ráérünk arra még!".... aztán csak azt veszem észre, hogy már nem is aktuális a dolog.
Azt mondanám, hogy "Ne öregedjetek meg!" Mégsem mondom, mert akkor mi lenne! Megvannak az öregkornak is a maga szépségei, csak egészség legyen hozzá. Ezért inkább azt mondom, hogy vigyázzatok az egészségetekre, hogy szép idős korotok legyen!
Nemrégen olvastam Erdélyi József gyönyörű versét és most eszembe jutott megint, és nagyon ide illőnek, ill. a hangulatomhoz illőnek érzem

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap;
mentem sötét fenyők alatt.
Kezemet fogta jó apám;
sárgarigó fütyölt a fán.
Sárga rigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó;
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek,
sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át,
fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan,
hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap;
megyek magas fenyők alatt
kezemet fogja holt apám,
s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó,
de halni szebb, de halni jobb,
s én mosolygok és meghalok. (még nem szeretnék)

Néhány szépséget azért hozok a kertemből is, a fenyők alól:

 

Még néhány nap és virágba borul 

 

 

 

Az első tulipánom az idén 

Neki se sok kell már! 

 

 

Retek hagymával 

Spenót