Szüleimnek
.
Anyánk nem tudta, s nem tudta Apánk sem,
Csak dolgoztak fáradva szüntelen,
Nem tudták, hogy arany kezük nyomán
Azt tudták csak, hogy menni, menni kell,
Mint fecskepár, ha fiakat nevel,
Nem számolták a dolgos napokat,
Pihenni szinte semmi nem maradt.
Nem számított, mennyit ér életük,
Csak boldoguljon mindkét gyermekük.
Nekik ne kelljen földet túrni már,
Szállhassanak, mint két szabad madár.
Vagy tudták mégis, küzdelmük mit ért,
Mit áldoztak, és vajon mennyiért?
Tudták talán, hogy a szabad madár,
Fészkére soha nem tér vissza már?
Kérdésem fáj, senki sem válaszol,
A temetőben puha csend honol.
Nem kérdezem hát, amit nem lehet,
Köszönöm inkább az életüket. (Kovács István)
Örök álmuk legyen békés.
VálaszTörlés