Kertelgetés

 

Jól látszik, hogy nálunk még miért csak most kezdenek a hóvirágok is bújni itt az "északi sarkon" az északi lejtésű kertünkben. A téltemetők uralják most a kertet, igazi méhlegelő lett a diófa alatt. Kár, hogy a hosszú kert végében van ez a csoport, mert imádom nézni a kis legelészőket, hallgatni a döngicsélésüket. Velem együtt örülnek a "terített asztalnak".

Lassan a téli tavasz végéhez közeledünk az előrejelzések szerint. Nem hiába mondták a régi öregek, hogy a "A kutya nem eszi meg a telet"! Inkább most legyen még egy kicsi tél, tombolja ki magát, aztán hagyjon itt bennünket, mert olyan jól esett ez a párnapos jó idő! Ki is használtuk, már amennyire az egészségi állapotunk engedte.

A kert minden részén megtalálhatóak már (Nem bánom!), messzire rikínak még estefelé is.

Az első kis szerénykém a naposabb részen. Nagyon kellett keresni.

Nem fértem a bőrömben, valamit kellett kint földeskedni, mert olyan igazi tavaszi langymeleg volt, ahogy a kertiházhoz sütött a nap. Csak előkészítettem őket, még nincs bennük mag. Tavaly megfogadtam, hogy nem sietem el az ültetést, mert a későbben ültetettek még szebbek, erősebbek lettek. Felhoztam a pincéből a gumósbegóniákat is, ők is friss földet kaptak és kamillateás locsolást, de még visszaraktam őket a pincébe. Később majd felhozom őket a lakásba, de csak akkor, ha az első rügyek megjelennek rajtuk.