Sirdogál a fenyőfa

Az emlékek közül ilyenkor karácsonytájban a következő mindig eszembejut, mint most is. Iskolaotthonos osztályom volt, és éppen délutános voltam azon a napon amikor az egyik apuka meghozta az osztály fenyőfáját, frissen vágottat egyenesen az erdőből. Betettük a tanteremben hátra és folytattuk tovább a munkát csendben. (írásóra volt éppen, ahol nincs nagyon még munkazaj sem) Egyszer az egyik kislány megszólalt, hogy "Sír a fenyő!" Először csak döbbenten hallgattunk, de rögtön meg is oldotta a rejtélyt, mert mondta, hogy az ő verse erről szól. És valóban, ahogy a hidegről behozott fa kezdett felmelegedni, úgy hullajtotta a könnyeit. Még nagyobb csend lett, mint volt, és meghatottam hallgattuk a fenyő sírását. EZ a fa akkor nagyon a miénk lett!
Sajnos nem emlékszem a vers költőjének nevére, sem a címére, lehet hogy pontatlan, vagy nem egészen így van, de az emlékezetemben így él:



Decemberben minden fa
Ezüsttel van borítva.
Patak vizét, mint a mesékben,
Fagy kövezi éjszaka.
A fölszentelt szánkó éppen
Fenyıfával fut haza.
A fenyő a meleg házban
Eleinte sírdogál,
De aztán, úgy reggeltájban
Újra élénk, üde már.
Tűlevele lágyan rezeg
Ha a gyertyák gyúlanak,
Ágain az apró tüzek
Fénye szinte égre kap.
Csillognak az aranyágak
Az ezüstös csillagok,
Ragyogásuk szerteárad,
Bátorfénnyel fölragyog

Hogy miért jutott eszembe most éppen ez a történet?  Elkészült a sarok, ahová a "karácsonyfa" fog kerülni, és levágtuk az ágat is hozzá. Már évek óta nincs igazi karácsonyfánk, csak egy ágat vágunk le a kertben lévő fáról, azt öltöztetem fel. Helytakarékos, mert a falra akasztjuk fel, és azt hiszem így egy fa életét is megmentjük. Előtte voltak a dézsás megoldások, de most ez a jelenlegi verzió tetszik, mert így igazi fenyőillat lengi be a házat.

 

Ez a tavalyi "karácsonyfánk" volt