Disznótor

Meghívást kaptunk az öcséméktől szombatra disznóvágásra a tanyára. Előre jelzem, régi emlékek miatt nem szeretem a disznótort. Igaz, ezek az alkalmak már nem hasonlítanak azokra a régiekre, amiért én ódzkodom tőle. A meghívás reggel 8 órára szólt. Akkor már ez a kép fogadott bennünket (Nem is bánom, hogy az elejéről lemaradtam, mert azt a részét nagyon nem szeretem):

 

Élt 13 hónapot és sikerült neki 360 kilóra meghízni (Ekkorát még nem is láttam!)  

Változnak az idők! Régen "pálinkás jóreggelttel" kezdték a napot, hozzá jó kis pirítóskenyér dukált! Azt rögtön le kellett öblíteni egy kis forralt borral. A hangulat rögtön meg is volt alapozva! Most meg mindenki autóval jön, ez a része már feledésbe is merül. 

Aztán jött a hízó kivarázsolása az ólból, és a leszúrása. Kellettek a megfogáshoz a segítők, de a leszúrás mindig Apuka feladata volt. Ahhoz érteni kellett! Nem mintha a többi munkában sok segítsége lett volna, mert egy unokatestvérem kivételével nem nagyon jeleskedtek a sógorok. 

Jaj, azok a régi disznóölések! Nem tudtam gyerekként, hogy hogy bújjak a párna alá, hogy ne halljam azt az éktelen malacvisítást, amikor szúrták le. Egyszer még a véres tálat is meg akarták velem fogatni.... Na, azt aztán nem! 

Utána már én is kimerészkedtem az udvarra, merthogy muszáj is volt, mivel nekünk gyerekeknek is volt feladatunk ám!

A gyerekek reszortja volt a kistűz táplálása. Különösen a fiúk szerettek ezzel foglalatoskodni.  A felnőttek rakták a malacra a szalmát, ügyesen pirították a bőrét. Amikor fürdették, mosták le, ahhoz kellett nekem a meleg vizet hordani, na meg a tüsténkedő férfiaknak a forralt bort, mert anélkül nem ment volna a munka rendesen.
Most már ez is a múlté! Már gázzal perzselik a disznót.

 

Akkor régen, még késsel kapargatták a bőrét. Így sokkal praktikusabb és haladósabb is. Persze most is kell késsel is kapargatni!

 

Jó gyönyörködni benne! Milyen szép piros lett! Mennyi munka van emögött, amíg idáig jutott!

 

A gazda szeme hizlalta ilyen szépre

 

Megfogtuk a malac farkát, szerencsénk lesz! Remélem! 

 

Kapott "ágyat" is, jöhet a fürdetés! 

Ezután a rész után következett mindig az asszonyok munkája. A belet kellett rendezniük, ami nem egy kellemetes foglalatosság volt. Itt megint a gyerekek is kaptak munkát, a vizet kellett öntözniük..... De jó, hogy ez már a múlté! Egyszerűen meg lehet vásárolni a jó minőségű belet, nincs vele sok gond, csak a sótól kell kimosni. Óriási különbség!

 

Alkatrészeire bontva! Indulhat a déli pecsenye sütése, meg a leves odakészítése, rendszerezés, hogy miből mi fog készülni, sózás.....  káposzta,  hurka és kolbász töltése.....

 

Piroska előző nap 126 levelet forrázott le, és még gombócok is lettek belőle 

Annakidején, az apukám reszortja volt a káposzta töltelékének az ízesítése is (csak disznóöléskor). Tőle tanultam meg a káposzta töltésének a módját is. Akárhányszor készítem, mindig eszembe jut. Csak azt sajnálom, hogy Csabának nem én tanítottam meg ezt. Mindig elszorul a szívem, mikor mondja, hogy neki a keresztanyja (Piroska) mutatta meg ezt.  

Anyukámtól meg az igazi töltöttkáposzta receptjét tanultam. Mai napig is mindig úgy készítem el  gerslivel, a töltelékek közé szórt rántással, paradicsomlével. 

Olyan káposztát, mint disznóvágáskor készítünk, soha többé nem tudunk főzni. Most is nagyon ízletesre sikerült, hála Piroskának az ízesítésért! Kell utána némi bilagitot is küldeni! 

A hurka és kolbász töltése se ment egyszerűen régen a kézi töltővel! Embert próbáló művelet volt, kellett hozzá az erő! (Addigra sokszor "elfáradtak" a sógorok, maradt ez a feladat is Apukára.) A töltéshez kellett egy segítség, aki felhúzta a bőrt a töltő csövére, igazgatta. Ketten meg kötöztük a hurkát, egy másik pedig abálta kint az üstben.  Most öröm volt nézni, hogy egyedül hogyan tölti a mester az ügyes kis herkentyűje segítségével. Hihetetlenül gyorsan ment az egész! Az öcsém volt a fő-fő hurka főző mester, akinek szintén jó kis eszköze volt hozzá. 

 

Lesz miből kerítést fonni a szomszéd felől!

Fő a finom leves és káposzta, a déli pecsenye már elkészült 

A disznótoros leves megint csak utánozhatatlan! Ez nálunk fogalom! Csak a tűzhely szélén volt, mégis úgy főtt, mint a lúg. Nem győztük némi hideg vízzel visszafogni a fövését, nehogy zavaros legyen a leve. Nem lett gond, még így is nagyon szép tiszta lett, és az íze meg az illata! (Tegnap délben is azt ebédeltük csigatésztával)  

A déli pecsenye is megér egy külön misét! Azt se lehet máskor ilyen ízűt sütni! Régen nálunk ebédre mindig déli pecsenye, krumplipüré, párolt hordóskáposzta volt a disznótoros ebéd. Imádtam!

Mai napig sokszor készítem el a családnak, és ilyenkor kicsit nosztalgiázom is. Persze, ez is, mint sok más étel még, csak hagyományos tűzhelyen főzve az igazi. 

Ezekről az ebédekről is sok-sok  sztori eszembe jut, jó felidézni őket, még ha nem is mind kellemes. Ezt is megtettük Piroskával főzés közben. Régi szép idők!

A disznótoros vacsorák nagy "társasági eseménynek" számítottak nálunk. Nemcsak a napi munkában résztvevők vettek részt a vacsorán, hanem vendégeket is hívtak a szüleim rá, meg a nap folyamán elfoglalt rokonok is előkerültek ekkorra. Nem volt kis munka, hogy akkorra minden készen legyen mire a vendégek megérkeznek, és "kipihenve", jó hangulatban fogyasszuk el a finom vacsorát. Vacsora után jöhetett a borozgatás, csúszott a jó zsíros ételekre. Hagyományosan húsleves csigatésztával, leveshús céklával (meg más savanyúságokkal), töltöttkáposzta, frissen sült hurka, kolbász, utána valamilyen kelt tésztás sütemény vagy pogácsa volt a menü.(Sokszor alig vártam már a fáradtságtól, hogy vége legyen és ágyba kerüljünk)

De régen is volt! Még máig is elevenen él bennem az disznótoros vacsora, amikor az unokatestvéreméknél voltunk (akkor még a Völgyön laktak) és jöttek hozzájuk a vacsora alatt a "pócurkák".  Maskarába öltözött kedves szomszédok, barátok lepték meg ezzel a háziakat. Igen jó móka volt nekünk gyerekeknek, lehetett találgatni, hogy kiket is rejt a maskara.
Nem tudom kinek ismerős ez a mondás, hogy "Úgy néz ki, mint egy pócurka". Sokszor hallottam ezt, a mi falunkban mindenki értette a jelentését, de soha nem társítottam ezt a disznótoros emlékemhez. Olyan természetes volt ez. Csak most kezdtem el töprengeni ezen, hogy más vidéken ismerősen hangzik-e.

Aztán ott volt a disznóvágás utáni nap! Nekünk gyerekeknek ez volt az esemény fénypontja! A kóstolót kellett elvinni a rokonoknak, barátoknak, akiknek "tartoztunk" a kóstolóval.
Anyuka elkészítette a darab húst, hurkát, kolbászt, a közeli rokonoknak a töltöttkáposztát, és mi örömmel vittük, még ha sokszor nem is volt könnyű. Az volt a szokás, hogy ezért a gyerekek egy kis apró pénzt kaptak. Hogy tudtunk örülni neki! Akkor még nem volt szokás, hogy a szülők zsebpénzt adjanak a gyerekeknek. Ez volt a mi kis vagyonunk, amit mindig valamire gyűjtöttük.

Most, hogy Piroska mindent olyan precízen előkészített, olyan gördülékenyen ment minden, újra visszagondoltam a gyermekkori készülődésekre. Olyan jó felidézni ezeket!
Anyukám már napokkal előtte megsütötte a zsemlét, mert a véres hurka ezzel volt az igazi. Mikor egy kicsit megszikkadt, akkor nekem kellett felkockázni. Bevallom töredelmesen, hogy nem mindig élveztem, mert elég sok volt. Annál jobban szerettem közben kóstolgatni, mert igen finom volt. Én olyat soha nem tudok sütni. Sajnos!
Előző este családi program volt a fokhagyma, vöröshagyma tisztítása. Akkor nem ilyen duci cikkes fokhagymák voltak, hanem kisebb cikkes, ízes, de ragacsos, nehezen leszedhető héjú volt.
Amíg Apukám a húsdaráló kését, meg a sok kést élezte, addig Anyukám a sok-sok ilyenkor használatos edényt készítette elő.
Istenem, de jó is visszagondolni ezekre az eseményekre! Az idő megszépítette ezeket az alkalmakat is!

Két órára mindennel (kivéve ami még másnapra maradt a házigazdáknak) elkészültünk és utána jöhetett a jól megérdemelt ebéd. Hiába készült el minden ebédre, csak levest és leveshúst bírtunk enni. Piroska folytatta a hagyományt, még céklát is főzött erre az alkalomra. Nagyon jól esett! Utána még kicsit beszélgettünk az asztalnál, majd elköszöntünk és mindenféle finomsággal felpakolva elindultunk haza. A héten már nem fogok főzni! Köszönjük az élményt és a sok kóstolót!