Hihetetlen, ....

..... de most kezdjük itt a 17. tavaszunkat, nyarunkat! Olyan, mintha nemrégen költöztünk volna ide! Istenem, mennyi minden történt azóta velünk!
A mi kertünk volt akkor itt a környéken a legelhanyagoltabb. Szegény Ilonka néni egyedül élt és beteges is volt, nem tudta a kertet gondozni. Akkor irigykedve néztem a két szomszéd kertjét, mert mindkettő szép rendezett volt. Etelka néninek olyan csodás veteményei voltak! Igaz, ő korán reggel már ott kezdte a napot, este még szorgalmasan locsolgatott és persze emellett nagyon értett mindenhez. Ő maga oltogatta még a gyümölcsfákat is.
 A másik szomszédban is akkor kezdték alakítani a kertet, szebbnél szebb növényeket ültettek bele.
Sajnos, az utóbbi időben megfordult a kocka, mindkét kert elhanyagolt lett különböző okok miatt. Mi itt közöttük még tartjuk magunkat, de nem tudhatjuk, hogy meddig. Nem kis teher így 70 felé! Amikor ideköltöztünk, a szomszéd meg akarta tőlünk vásárolni a kert felét. Dehogy adtuk oda! Imádtuk a nagy kertet! Valahol a gyermekkoromat idézte fel bennem.  (Most már bánom! Elég lenne a fele is.) Nagyon kedveltük a sok fát benne, a tavaszi virágzást, az illatot, a madárdalt, a csendet, a nyugalmat.
Most is csendes, senki nem zavar bennünket, mert egyik szomszéd se műveli. A mögöttünk lévőt már évek óta embermagasságú gaz borítja, a másiknál közvetlenül a kerítésünk tövébe végig fagyalsövényt telepítettek, amit nem nyírnak soha. Azt elképzelni se tudja senki, hogy mit jelent ez nekünk. A fél kertet beárnyékolja, a gyökerei a mi kertünkben járnak, nyírkálhatom állandóan az átbújó gallyakat, azt meg se említem, hogy a madarak tesznek róla, hogy a sok bogyóból legyen a kertünk minden pontján ezernyi kis fagyalcsemete.... Erre az oldalra telepítettük a szőlőt, hogy itt lesz majd belőle lugas..... hát nem lesz! Már tavaly sem termett a sövény árnyékában. Most vágom kifelé az egészet. A fű között a rengeteg gyom nő, képtelenség kiirtani őket, mert a mag utánpótlása folyamatos.

 

Búcsúzik a magnólia 

Az elmúlt hetek igazi tavaszi, de inkább nyáreleji időjárással ajándékoztak meg bennünket. Volt olyan nap is, hogy fürdőruhában dolgoztam kint a kertben.  Azért a függőágyban töltöttem a legtöbb időt, mert a derekam, hátam meg a térdem nem díjazta a munkát. Olyan szép most minden! A cseresznyefa teljes virágpompában áll, mellette a dúsan virágzó meggyfa, a Bódi szilva meg a kedvenc szilvafám is. Elkezdtek virágozni az alma és körtefák is. Az illat leírhatatlan!

 

 

A sok-sok nárcisz, jácint illatozik, a madarak énekelnek.... minden idilli lenne. Igen, de közben elgondolkodtam rajta, hogy vajon meddig tudjuk mi is rendben tartani a kertet, mikor jut a szomszéd kertek sorsára.... Jobb nem belegondolni!

 

 

 

A másik hihetetlen dolog, hogy a mi kis drágaságunk már elmúlt 11 éves! Hogy szalad az idő! Olyan, mintha most lett volna még az első tojásgyűjtő húsvétunk! 

 

Közben kitört a tavaszi szünet is, így a kertem legszebb virága is itt van!

 

 

Együtt növögetnek a Fédrafával 

 

Nem árt egy kis kreatívkodás és munka sem! 

 

Jó dolga van Nagyinak! 

Ezután a kis kitérő után megint csak kert!
Most nagyon figyelek rá, hogy egyetlen teleltetni való növény se kerüljön a portára! A meglévőket is minimálisra fogom csökkenteni. Pl. a rengeteg szerelemvirágot kiültettem a szabad földbe, és nem is fogom őket beszedni. Úgy tervezem, hogy vastag lombtakarót kapnak és rá fóliát. Ha kibírják jó, ha nem akkor ennyi volt. Ugyanígy tettem a kálákkal is. Lehet hogy azok gumóját felszedem, de ez még nem biztos.

 

Mindent így kell takarni a sok gazdátlan macska miatt (A levágott gallyak így hasznosulnak)

A tél megszabadított néhány gondozni valótól. Némelyeket a nagy hideg vitt el, némelyek (leanderek) az én jóvoltomból szenderültek nyugalomba. Az egyik legnagyobb és talán legrégebbi rododendronom is elmennikészülőben van. Nagyon sajnálom! A legnagyobb klematiszom(kettő) is elvitte a tél, nem is fog kihajtani. A datolyaszilva, fügebokor se akar hajtani.... az apróbb, de annál kedvesebb dolgokról már nem is beszélve! Szomorúság! Jöjjön egy kis vigasztalásként 2 idézet Wass Alberttől!

Ahogy így látta szemei előtt a fákat, elgondolkozott. Mire megnőnek, lombot eresztenek: eltelik az idő, munkával, rendre. S az idővel együtt elmúlik a világ is, ez a zaklatott, békétlen, szomorú világ és a fákkal együtt másik világ nő fel. Aki majd abban a világban él s jár ezek alatt a fák alatt, az békés, szabad és boldog ember lesz megint, mint amilyenek a régiek voltak. Akik olyan fáról szedhették a gyümölcsöt s olyan fák árnyékában pihentek, amit apáik ültettek s nagyapáik, küzdelmes időkben mindig. S arra gondolva, hogy majd akik az elültetett fa gyümölcséből esznek s árnyékában járnak, leszüretelik a küzdelmek árát, amit őseik vívtak a világgal. Így van ez, gondolta, egy-egy nemzedék ültet, fát, eszmét, gondolatot, hogy sok nemzedéknek ne legyen gondja ezzel. Hogy aki azután jön, készen kapjon otthont, hazát, árnyékos kertet, termő gyümölcsöst. S úgy vegye ezt, mint természetes dolgot. Az élet ajándékát, mely ingyen való s a szépségéért cserébe mit se kíván. Még annyit se, hogy gondtalan percében aki a kertet nézi s a különböző fákban gyönyörködik, arra gondoljon: milyen is lehetett az élete annak, aki ezt a dombot kopáran lelte s mit érezhetett, mikor beültette fákkal. Fákkal, melyekről tudta, hogy túlélik őt s a rügyekre akasztott gondolatot fölemelik magasra s átmentik késő nemzedékeknek.

 

Kár, hogy nincs illatos kép, mert ez a bangita igazán bódító illatot áraszt!

"Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.

Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.

Ez az otthon.

Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.

Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.

A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.

Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon." (Wass Albert: Otthon)