Kertelgetés

 

Fekete Edit :Kérlek

Nem érdekel evilági hívság,

nem érdekel elferdített valóság.

Nem érdekel kincs sem hatalom,

siker, szerelem, vonzalom.

Hagyj úgy élni, ahogy én akarom,

ha elbukok, hagy bukjak magamon.

Ne kiálts, fogd meg a kezemet,

és gyere velem, ha sétálni megyek.

Ne mondd, hogy rossz úton járok,

fogadd el, ezt a világot.

Becsüld, amit tettem,

ne kérd építsek palotákat,

másszak ormokat,

lessek új csodákat.

Elfáradtam másokért élni,

tanulom milyen magányosan félni.

Hagyj ülni háttal a világnak,

nem akarok már új ruhákat.

Sétálni akarok, csendes reménnyel,

nem lobogó tűzben, vakító fényben,

ne sért meg, ne alázz, miképpen éltem.

Megmásztam üveghegyeket,

győztem sárkányokat,

volt amikor senki sem szeretett.

Ne várj mást, csak azt, ami vagyok,

fogadj el, én nem csalok,

az út rövid, én ballagok.

Ne mondd, mássz, hogy messze láss,

nem érdekel az égig érő fa, elég az útszéli akác.

Úgy vigyázz, hogy ne sebezz,

dobd el a kést, oldozd el a kötelet.

Nem akarok a színpadon megfelelni,

engedj nézőnek lenni.

Add takarómat, ha fázom,

simogass, lelked melegére vágyom.

Ne csepegtess poharamba se mérget, se mézet,

az alkonyi égen fáradt tüzek égnek,

szeress, ilyenné formált az élet.

Ne várd, hogy szárnyaim nőnek,

már semmit sem játszom a páston,

veled sem csatázom, becsülj meg kérlek.