Kertem alján

Elérkeztünk az ősznek ahhoz a részéhez amit már nemnagyon szeretek, amikor pompázatos színűket elveszítve lehullanak a levelek és barna avarként folytatják tovább földi pályafutásukat. Ha belegondolok a csodálatos életútjukba, ami csupán áprilistől novemberig tartott, bizony csodálatos volt. Imádom a természetet figyelni, nézni hogy milyen változásokon mennek át pl. a falevelek a rügyfakadástól a lombhulásig. Olyan ez, mint az ember élete a csecsemőkortól az utolsó napokig. Jövőre, ha el nem felejtem, akkor megörökítem egy falevél életét. Addig is jöjjön egyik kedvenc őszi versem a sok közül.

Móra Ferenc: Kertem alján

Kertem alján
lombot ontva
vén akácfa vetkezik,
ablakomba
búcsút mondva
nyújtogatja ágkezit.

Ha szükellő
őszi szellő
simogatja sudarát,
gallya rebben,
halk zörejben
sírja vissza szép nyarát.

Puszta ágad
bármi bágyadt,
bármi búsan bólogat,
vén akácom,
e világon
nincsen nálad boldogabb!

Viharával,
nyomorával,
átaluszod a telet-
új virággal,
lombos ággal
kelteget a kikelet.

Most, hogy látom a kertemben a sok lehullott levelet, megintcsak előjönnek az emlékek. A legközelebbiek amikor Fédrával gyűjtöttük a gesztenyefa lehullott leveleit.
"Kicsit" régebbi emlék amikor a gyerekeimmel a lehullott avarban játszottunk. De szép idők is voltak!
Nagyon szeretek az erdő csöndjében az avarba sétálni, elmerengeni. Van ebben valami kifejezhetetlen jó érzés.