Őszutó

Az ősz utolsó napján egy kicsit búcsúztatom  az évszakot, és ugyanakkor várom a decembert, az első téli hónapot. Szeretem az adventi készülődést, ez mindig feltölt. A napokban már el is kezdtem az adventi naptár készítésével, csillagok, angyalok horgolásával, meg a netes keresésekkel. Rengeteg jó ötletet találtam, de végül úgy döntöttem hogy maradok a régi megszokott dolgaimnál. Azért a szemem hizlaltam egy kicsit, abból nem lehet baj.
Ma még nagyon enyhe idő volt, de az előrejelzések már a hóesést is előre vetítik. Már nem esem kétségbe, mert az utolsó dézsások is védett helyen vannak (na, azzal már nem dicsekszem hogy a derekam ettől aztán megint kikészült úgy, hogy még járni is alig tudok), akár jöhet is a tél. Azért titkon remélem, hogy még marad továbbra is az enyhe idő.
Erről az időszakról az emlékeimben egy nagyon régi András nap él. Még főiskolás koromban a Halászcsárdában ünnepeltük a barátnőm Andrásának a névnapját. Természetesen körömcipőben mentünk, mert jó idő volt. Éjfél felé jöttünk át a Bodrog hídon, és óriási pelyhekben hullott akkorra a hó. Nem is emlékszem rá, hogy mikor láttam még olyan nagy hópelyheket. Pillanatok alatt akkora hótakaró lett, hogy mire hazaértünk már bokáig habuckáltunk benne. Nagyon élveztük!
Most azért még jöjjön egyik legkedvesebb őszi versem a sok közül, Hárs Lászlóé: Levél az erdőből

Az erdőből egy levelet
hozott a posta reggel,
egy száraz tölgyfalevelet,
néhány sor zöld szöveggel.

Az állt rajta, hogy eljött az ősz,
a nyáridőnek vége,
most már a néma télre vár
az erdő és vidéke.

A mackó barlangjába bújt,
elköltöztek a fecskék,
a tisztásoknak zöld füvét
lerágták mind a kecskék,

nem hegedül a zenekar;
nagy most a tücskök gondja,
és újdivatú kalapot
nem visel már a gomba.

Szétosztotta a körtefa
a fanyar vackort régen,
nincsen levél a bokrokon,
és pitypang sincs a réten.

Minden lakó elrejtezett,
Üres az erdő, árva.
S a szélső fán egy tábla lóg:
"Téli szünet van, zárva."