A megemlékezés virágai

Tervezés alatt....

 

..... és a valóságban a helyén.

Ez a káosz a kerti házban (nem is fért be ide minden csokor) volt a készítés közben. 21 csokrot készítettem az idén, ezekbe belekötöttem szívem, lelkem, és közben felidéztem a sok szép, kedves emléket. A legkedvesebb Wass Albert regényemből, A funtineli boszorkányból hoztam ide egy részletet: 

- Borzasztó dolog meghalni (...).
- Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen.
-Pihenni jó... De az élet! Soha többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az élet...
- Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek... Te hinted le éjtszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod. Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a jó illatot üverből üverbe.

                                          "Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
                                           Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."

                                                                                                     Juhász Gyula