Kertelgetés

 Ma volt az első tavaszi nap, amikor már ki lehetett menni a kertbe is, és közben nem süllyedtünk el a sárban. Nem volt éppen zavartalan napsütés, de az időnként feltámadó szél ellenére kellemes volt kint lenni az udvaron.

Először a szokásos szombat reggeli rituálén estünk túl. Meghozták a gyerekek a hetibevásárlást, mi tisztes távolságból figyeltük ahogy lerakták a Samu asztalára. Istenem, meddig tart még ez az állapot, hogy még meg se ölelhetjük őket? Ezek után jött a fertőtlenítés ezerrel, mert semmit nem viszünk be addig, amíg mindent alaposan át nem törölgetünk. Tavaly ilyenkor még reménykedtünk, hogy nem tarthat sokáig, nem messze az alagút vége. Ehelyett itt van egy még borzasztóbb, még ijesztőbb tavasz! Sokak szerint már látszik a fény az alagút végén. Ámen! 

Egy kis főzés után pedig irány a kert. Először az októberkéket szedtem szét, ültettem át jó friss, tápdús földbe. Majd a vízóra körül lévő kúszó kecskerágót kellett megfazonírozni, mert az óraleolvasónak már nem tetszett. (Az én fejemre is nagyon ráférne már egy kis fodrászkodás!)

Sok  helyen már el is felejtették, hogy a hóvirág is nyílott a kertjükben, de mi még most gyönyörködünk bennük.

Hófehérkéim!

A napsütés hatására a korai krókuszok csodálatos nyílásba kezdtek, csak úgy ragyogtak. 

Még csak a rózsaszínű hanga nyílik, a fehér csak bimbós még mindig

Ilyen csodálatosak az Anikótól kapott hunyorjaim. Jaj, úgy féltem őket, nehogy a fehér sorsára jussanak! Nagy-nagy kedvencek lettek. Megvárom amíg elvirítanak és csak akkor kerülnek a végleges helyükre.

A kankalinok köré is került egy kis faapríték, nem csak a rózsákhoz

A rózsák először kaptak egy kis tápot, megkapirgáltam a tövüket és beborítottam őket a darálékkal. Még nincs vége, ha az idő engedné, akkor holnap folytatás következik.

Ők a temetőbe kerültek, tavaly is olyan sokáig virítottak ott.