2013. április 11.

Napok, ill. hetek óta nincs kedvem, meg erőm se írni, pedig mondanivalóm lett volna bőven. Annyi minden történt azóta, de csak halógattam jó Pató Pál úr módjára a bejegyzés írását. Most aztán erőt vettem magamon, és írok. Kiírom magamból a fájdalmam. Megint április 11. van. Ma lenne az Anyukám 82 éves! De nem lehet, mert már 17 éve (ez nem lehet igaz!!!!) nincs közöttünk. Mikorra tudja ezt felfogni, feldolgozni egy ember?! Nekem még kevés volt rá ez az idő! Nincs nap, hogy ne gondoljak rájuk. Felfoghatatlan......
Mivel ma van a költészet napja is, ezzel a gyönyörű verssel emlékezem rá a 82. születésnapján:

Csak addig menj haza...

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
 Nem engednek tovább, vissza - visszatartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
 Elmondhatod neki a jót, de a rosszat el ne mondd!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !

forrás: marika0408.bloglap.hu