Sárvári élmények

Kicsit megcsúsztam a bejegyzéssel, de most igyekszem pótolni míg feledésbe nem merül az egész. Második állomáshelyünk Sárvár volt a kis dunántúli bolyongásunk idején. Itt még nem jártam soha, és nagy várakozással tekintettem elé. Nagyon hangulatos, csupa zöld, virágos kisváros. Nekünk, itt ÉK-en élőknek ez nagyon feltűnik hogy mennyire tiszták, gondozottak a parkok, és szinte már hiányoltam a graffitis falakat. Hogy csinálják ezt? Hogyan tudják elérni? Tudom, ez más világ, más környék mint a miénk..... de valami titka csak van..... Errefelé a legkisebb település (ahol áthaladtunk) is olyan gondozott, rendezett. Ezt sok-sok évvel ezelőtt is megtapasztaltam, hogy a Dunántúl más. Laktam egy rövid ideig Várpalotán, és bizony mindig fájó szívvel gondolok vissza az ott töltött szép időkre. Megint elkalandoztam, hiszen most Sárvárról akartam írni.
A megérkezésünk nem volt éppen szerencsés, esett az eső. A szállásunk egy kis apartmanházban volt, amit családi vállalkozásként üzemeltetnek . Rögtön a megérkezéskor, már a recepciónál visszahuppantunk a földre, mert a bikalinak az ellentétét tapasztaltuk. A fiatalember csakhogy azt nem kérdezte hogy mit keresünk itt. Kicsit lelombozódva elfoglaltuk a szobáinkat. Mi egy tágas apartmant kaptunk, a fiatalok egy szobát. A nem éppen kedves fogadtatás után nem sok jóra számítottunk. Igaz, a tisztasággal nem volt semmi gond, és itt ez volt a fontos.
Vacsoránál meglepődtünk, mert csak mi voltunk négyen és egy nagyon kedves hölgy volt már akkor a recepciónál, és a pincér is ő volt. A vacsora bőséges és nagyon ízletes volt, így kezdtünk egy kicsit megnyugodni. Éjszaka a parkolóban csak a mi autónk állt, ez már kicsit több volt mint gyanús. Persze nem nagyon zavart bennünket. Reggelinél egy osztrák fiatal pár volt még rajtunk kívül, ez a terítésből is kiderült. Ettől függetlenül a reggeli nagyon bőséges és finom volt, volt ott minden ami egy büfé asztalon csak lehet.
Reggeli után szép időben elindultunk felfedezni a várost. Gyalog indultunk el, mert látni akartunk és kiélvezni a kisvárosias légkört. Sokat tapasztaltunk közben, azt is hogy ha újra eljutnánk ide (mondjuk jövő tavasszal az igazi rododendron virágzásra), akkor melyik szállodát választanánk magunknak. Körbe sétáltuk a várat, elmentünk a főtérre, meghallgattuk a harangjátékot, beültünk az itt lévő fagyizóba, gyönyörködtünk a szökőkút körül gyülekező kisgyerekes családokban, beleskelődtünk a templomba, aztán irány az arborétum, mert azt itt is látni kell. Hát jól tettük!

 

Délután elmentünk a gyógyfürdőbe, mert hiszen azért itt szálltunk meg, mert ezt is ki akartuk próbálni. Hááát, nem tudom! Maradok én itt a környéken lévőknél, mert..... nem tetszett. Ízlések és pofonok! Mást vártam, többre számítottam valamiért. Tuuuuudom, tuuudom, a hiba bennem van! Csak annyira készültem rá, hogy az milyen híres nagy fürdő. Jó, jó, savanyú a szőlő! Mindenesetre oda nem fogok visszavágyódni.