Becsengettek (Első nap az iskolában)

Matos Maja: Elsős leszek

Elsős leszek
Akár hiszed, akár nem,
Nagyon jó az én kedvem.
Tudod minek örülök?
Iskolába kerülök.

Szép volt a nyár, szép nagyon,
Sütkéreztem a napon.
Játszottam és ugráltam,
Szaladgáltam, bringáztam.

Halacskákkal versengve,
Úszkáltam a tengerbe’
Homokváram összedűlt,
A sárkányom elrepült.
Nincs már minek maradnom,
Van helyette más dolgom.
Nagy vagyok már iskolás,
Kezdődjön a tanítás!

Bizony, bizony ma meg is kezdődött, becsengettek!
Nekem a szeptember elseje szinte egész életemben jeles nap volt (kivéve az életem első öt évét),  hol iskolásként, hol pedagógusként, hol anyaként, hol nyugdíjasként...... és most a mai nappal jött egy újabb formában, nagymamaként. Bizony hihetetlen, de iskolás lett a mi kicsi Fédránk is. Nagyon készültünk rá régóta (2 évvel ezelőtt hoztunk iskolatáskát is Tunéziából), és most valósággá vált. Hetek óta erre a napra készülünk lélekben, merthogy valami miatt tartott az iskolától, pedig semmi oka nem lett volna  rá, hiszen ő már legalább a félévi követelménynek megfelelően olvas, számol.......  Igen nagy benne a megfelelni akarás. Hogy a kicsi fejecskéjében mi járhatott, mit gondolt az iskoláról ami őt nyugtalanította, ez rejtély, mert nem lehetett belőle kihúzni. Sokat beszélgettünk a nyáron erről, erősítgettem én is, a szülők is, de bizony mikor ma reggel jöttek értünk, hogy együtt menjünk az évnyitóra, megint csak könnybe lábadt a szemecskéje.
Az iskolában aztán megint, amikor mentünk befelé. Közben találkoztunk nagyon kedves kollégákkal, akik olyan szeretettel köszöntötték, ez talán kicsit nyugtatta, de biztonságot csak az anyához bújás jelentett. Még igazgató néni is vigasztalta, bevitte az irodájába, ahol megsimogathatta a vadkacsát. Sorba találkoztunk  mindenkivel, jött Györgyi néni, Erzsike néni...... és megint örömmel nyugtáztam, hogy jól választottunk iskolát, tanító néniket.... ettől több nem is kell.
Az udvaron volt a gyülekező, ott már volt ismerős is az oviból, és együtt ültek le a padra, ami az elsősöknek volt kitéve az ünnepség idejére.

 

Megszeppent várakozás  

Kinek a labdája szebb?

Egyik kis elsős Szabó Ildikó: Elsős leszek című versét mondta, és amikor ahhoz a részhez ért, hogy
" Mit fogok ott csinálni,
Előre tudom,
Aranyos kis mackómat
Táskámba dugom.
Hogyha anyu hiányzik,
Megsimogatom,
Gombszemében eltűnik
Minden bánatom. "
Bizony itt megint láttam hogy ez nagyon érzékenyen érintette, és fátyolos lett a szeme, de az enyém is. Rögtön tudtam, hogy az ő kis kutyusára gondolt, akit mindenhová visz magával, vele alszik, neki is ez a plüss jószág jelenti azt amiről a költő írt.
Aztán fokozatosan kezdett feloldódni (már talán túlságosan is ) és mire ki kellett menni bemutatkozni és átvenni az ajándék pöttyös labdát, úgy tűnt hogy minden rendben van.
Felkísértük még a tanterembe is, és mire el kellett köszönni tőlük, már jókedvűen integetett, dobta a puszit.

 

Iskolapadban

Itt volt egy elgondolkodtató kis jelenet, ami azóta is itt motoszkál a fejemben. Reggel, mikor megérkeztünk már egy tündéri vöröshajú elsős kislány ott volt egyedül, kísérő nélkül az udvaron, anyuka csak beadta valamiért az udvaron lévő ügyeletesnek. Már akkor szöget ütött a fejembe, hogy egy elsős kisgyerek anyukája miért nincs ott vele életének ebben a nagyon fontos mozzanatában. Biztosan dolgozik.... Tudom, a mai világban nem lehet csak úgy szabadságot kérni..... na de egy elsős évnyitóra?!  Nincs egy nagymama? Egy kedves szomszéd, akit meg lehetne kérni hogy vigye el el a kislányt....  Elhessegettem magamtól a gondolatot, de újra találkoztunk ezzel a tündéri kis talpraesett leányzóval a tanteremben. Egy másik kislány kísérte fel, nem tudom miért, valószínű hogy eltévedt a nagy tumultusban, hiszen az ő kiskezét nem fogta senki sem a hömpölygő áradatban.... Nem volt nála semmi, se egy táska, se egy uzsonna, se egy innivaló...... Elment hátra a szülők között, és leült. Én Fédrával voltam elfoglalva, nem figyeltem rá. A tanító néni megkérte a szülőket hogy itt az idő, köszönjenek el a gyerekektől. Meg is tettük, kijöttünk az osztályból és akkor kezdtem keresni a férjemet, hogy hová tűnt a nagy tömegben. Visszamentem a terembe, hát éppen a kislánytól jött, odament elköszöni tőle. Közben megdicsérte, hogy ő volt a legügyesebb elsős ma.
Azóta se tudok szabadulni a gondolattól, mi négyen köszöntünk el Fédrától. Milyen érzéssel lehetett ott ez a csepp lány? Mi fordulhatott meg a fejecskéjében, hogy ő miért van egyedül, mikor mindenki mellett állt legalább egy felnőtt?
Mára szabadságot vettek ki Csabáék, hogy nyugodt körülmények között tudják lebonyolítani az első napot. Ebéd után elhozták, és élménybeszámolót tartott Fédra az első iskolában töltött napjáról. Olyan jó volt nézni a ragyogó kis pofiját! Megnyugodtam, jöhet az új korszak, az iskolás évek! Vajon hány évig fogja koptatni az iskolapadot?  Vajon merre visz az útja? Elképzelése már van, remélem hogy valóra is tudja váltani! Szívből kívánok neki hozzá sok erőt, kitartást és boldog  kiegyensúlyozott, eredményes diákéveket! A szüleinek pedig jó egészséget, vastag pénztárcát, hogy biztosítani tudják ennek a csöppségnek amit elképzelt, és majd büszkén tekinthessenek rá évek múlva. "Íme, a mi lányunk!"

 

Büszke kis elsős 

 És most jöjjön a kedvenc évnyitós versem, ezzel szeretnék a kisunokám mellett minden  (nem csak) elsős kis gyereknek nagyon boldog, örömteli, sikeres tanévet kívánni.
Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás!

Hangosabbak ma az utcák,
Gyerekektől népesek,
Valahogyan még a nap is
Szebben ragyog, fényesebb.
Izgatottan várt e napra
Minden kezdő kisdiák:
Az iskola előttük is
Kitárja ma kapuját.
Megtanulnak betűt vetni
A tétova kis kezek:
Csengő-bongó szép szavakkal
Telnek majd a füzetek…
Ma, amikor útnak indul
A sok kicsi iskolás,
Kívánjuk, hogy öröm legyen
Számukra a tanulás!