Itt van az ősz!

Igen, megérkezett, itt van! A naptári ősz már szeptember elsejétől megkezdődött. A meteorológiai ősz is megjött, lehűlt a levegő, elkezdtek színesedni a levelek, mégha nem is nagyon látványosan. Eljön annak az ideje is, és remélem nagyon sokáig fog tartani, mert imádom. Csodálatos látványt nyújt ilyenkor a kert, a természet. Ez a kedvenc évszakom is. Igaz, nem a szomorkás, borongós, esős, elmúlást idéző időre gondolok, mert azt nem szeretem! Amikor minden lombhullató fa, bokor felölti díszes ünneplő ruháját, hogy illegesse magát még a téli álom előtt, amikor olyan jól esik kiülni a kertbe sütkérezni egy kicsit a napsütésben, nahát ez az én kedvencem. Szeretem az őszi kerti munkát is, pedig az már nem olyan látványos, mint a tavaszi. Mégis! Megvan ennek is a maga szépsege! Eltakarítani a nyár maradványait, felkészíteni a kertet a téli álomra. Nem is olyan régen jöttem rá, hogy milyen szép tud lenni egy frissen felásott üres parcella is. Régen nem tudtam ilyeneknek örülni. Ez a korral járna?!
A csillagászati ősz csak szeptember 23-val veszi kezdetét, de nagyon remélem olyan lesz, amilyet én szeretek. Hosszú, napfényes, tarka, szép őszre vágyódom. Várom az almaszüretet, a birsalma érését, a fák ültetésének idejét, mert még mindig vannak olyanok amik hiányoznak a kertünkből. Nagyon szeretek ilyenkor a kertészeti árudákban bóklászni....
Ilyenkor mindig eszembe jut Petőfi verse, az Itt van az ősz... Nagyon szeretem ezt a verset, és imádtam tanítani is, csodálni a gyerekeket amint átélték velem együtt a vers hangulatát.Az a nap mikor erre került sor, szinte ünnepnek számított nekem. Remélem van néhány tanítványom, akikben ezek az órák olyan nyomokat hagytak, mint annak idején középiskolai tanárnőm szavai bennem. Neki köszönhetem, hogy megszeretette velem a verseket, mert úgy tudott egy-egy verset elemezni, hogy magával ragadott bennünket. Örök hálám ezért neki!

"Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
 Szendergő természetet."

Nem tudok betelni ennek a versnek a szépségével!
 Valamelyik éjszaka, mikor nem tudtam aludni, nem tudnám megmondani honnan indultak a gondolataim, de egy másik szépséges őszi verse, a Szeptember végén sorait kezdtem el felidézni álmatlanságomban. Egy versszak nem jutott eszembe, de addig mondogattam magamban, hogy beugrott végül. Másnap délután, mikor bekapcsoltam a tv-t, pontosan ez a verse hangzott el. Gyönyörű volt!