Csak sipákolt szegénykém egyfolytában, de az anyamadár csak nem jelentkezett. Először mi is csak vártunk, hogy történjen valami. Itt az anya megjelenésére gondolok elsősorban, mert történhetett volna rosszabb dolog is. Nekünk ugyan nincs macskánk, de nem is hiányzik, nem szeretem őket. Nem tudnám megmondani hogy mi okból kifolyólag nem, mert a szüleimnek mindig volt. A lényeg az, hogy az udvarunkon, kertünkben annál több macs járkál, különösen mióta nincs kutyánk. hát ezektől féltettük mi az árva kis fiókát.
Kerestük hogy honnan eshetett ki, de sehogyse tudtunk rájönni, mert minden fától távol esett a hely ahol volt. A "nagy"(hozzá képest) fűben csak lapult ijedten, még ugrálni se nagyon tudott. A férjem, aki nagy madármentő (minden évben akad istápolni valója), hamarosan kezelésbe vette, etette, itatta. Igen ám, de kezdett esteledni, de az anya csak nem jelentkezett, nem tudni miért. Először egy dobozba tette, de nem tetszett őuraságának, csapkodni kezdett szárnyacskáival. Végül a gesztenyefán lévő madáretetőbe készített neki jó puha fészket. Láthatóan tetszett neki, meg ott mi is biztonságban éreztük a macsoktól. Este egészen sötétedésig figyeltük. Nyugodt volt, így mi is nyugodtan feküdtünk le.
Reggel korán a férjem első útja hozzá vezetett, de sajnos nem találta sehol. Én nagyon rosszra gondoltam, de a párom nagy keresésbe kezdett, mert nem volt nyoma "macska által elkövetett gyilkosságnak". Sajnos nem járt eredménnyel. Sajnáltuk nagyon, de tovább kellett lépnünk. Indultam kifelé a kertbe kapálni. Nem tudom miért, de a gesztenyefa melletti almafa alatt kezdtem kapirgálni, mert nem volt gazos a földje. Rögtön az első kapavágás után felreppent a kis butája. Szerencséje volt megint, hogy nem őt találtam el a kapával. Megint kezdődött a már szokásos etetés, itatás, majd helyet kapott egy magas gyümölcsös ládában. Örültünk, hogy megkerült, mert aznap jöttek a gyerekek (szombat lévén) kertelgetni, meg a medencét felállítani. Gondoltuk, hogy Fédrának nagyon fog tetszeni a kismadárka. Én bent készítettem a főzni valót, az öregem meg a medence helyét rendezgette, a madárka pedig egyedül maradt. Mire a gyerekek megérkeztek, akkora megint hűlt helye volt a kis kalandornak. Hiába kerestük, hiába hallgattuk a hangját, semmi. Beletörődtünk.
Aztán dél felé úgy döntöttünk, hogy egy kis jó zöldborsólevest is főzünk, de ahhoz nem jó a bogrács, hanem a mellette lévő főzéshez beállított kályha tetején készítem el. Az idén még nem főztünk rajta, ahogy kihúztam a hamust, az tele volt vízzel. A férjem ki akarta önteni, de ott bizonytalankodott hogy hová. A birsalmafa alatt két erkélyládában citromfű és menta volt cserepekbe ültetve, hogy majd elviszik a gyerekek. Az olyan mostoha volt, mindig csak löttyintettem rájuk vizet, nem néztem meg őket soha, hogy bizony nem itták meg mindet, hanem összegyűlt bennük az öntözővíz. Akkor aztán gyorsan elkaptam a hamust, hogy beleöntöm én a vizet, akkor láttam meg hogy már majdnem félig volt vízzel. Gyorsan kiöntöttem belőle, és akkor kipottyant belőle Pityu (a férjem nevezte el) Már alig volt benne élet!
Hogy hogyan és miért került bele, arról fogalmam sincs, hiszem annak a ládának elég magas az oldala. Ez megmagyarázhatatlan számomra. Persze ezen nem is töprengtünk, mert mindenkiben az volt, hogy megmentsük, márha egyáltalán lehet az ilyen állapotba került madárkát.
Na, akkor aztán Ági a gondjaiba vette, élesztgetni kezdte. Közben a hangyák már meglepték és kicsipkedték a gyenge kis bőrét. Elsősegélyben részesítette, bekente a bőrét neogranormonnal is. Megszárítgatták, pátyolgatták, körülugrálták, ő volt a középpont, de nem volt hajlandó enni semmit. Kitették tovább száradni a medence mellett lévő kis állványra, ami az elektromos vezetékeket takarja, és időnként már egy-egy csipogásfélét is hangoztatott, ami egyre erősebb lett. Mi a kerti házban portyáztunk, amikor Csaba észrevette, hogy egy madár ott repked,figyeli a gesztenyefa körül. Gyorsan felkapták, és a fa alá tették az akkorra már megszáradt fiókát. Mi pedig feszülten figyeltük hogy mi fog történni. Az anya elkezdte etetgetni, amitől a csöppség olyan hamar erőre kapott, hogyha nem látom el se hiszem. Akkor az anyamadár elkezdte csalogatni, mindig távolabb röppent tőle, ő pedig követte. Mi tátott szájjal figyeltük a történéseket, de senkinek eszébe se jutott hogy fotót készítsünk róla, amit utólag már nagyon bántunk.
Addig csalogatta, amíg át nem vezette a szomszédban lévő fagyal sövényig, ami nagyon jó sűrű rejtekhelyet biztosított neki. Hihetetlen élmény volt végignézni ezt a fiókamentést, és látni azt, hogy az a kicsi, még néhány órával azelőtt félig (ha nem háromnegyedig) halottnak hitt fióka hogyan harcolt az életben maradásáért. A két telek között egy drótkerítés van, aminek egy kicsi, nem magas beton alapja van, és még azon is felküzdötte magát. Hihetetlen! A továbbiakban szem elől tévesztettük, meg meg is nyugodtunk, hogy mostmár jó helyen van.
A férjemnek tegnap meggyőződése volt, hogy a szomszéd garázs tetején Pityukát látta. Úgy legyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése