A felhő hullajtott egy könnycseppet

 A hétvégén megint a szokásos unokázás volt soron. Ez szépíti meg öreg napjainkat. Egész héten azt emlegetjük, hogy mi történt az ittléte alatt, aztán meg várjuk hogy újra itt legyen. Most pótolhatjuk (talán) azt, amit a saját gyerekeinkkel nem tehettünk meg. Az a szomorú, hogy mikor kisgyerekeink vannak, olyan kevés idő jut arra, hogy úgy foglalkozzunk velük, ahogy azt szeretnénk. Rohanni kell állandóan, mert bizony a munkahely, család, háztartás, (esetleg)kert annyi munkát adnak.....
Sohasem felejtem el azt az esetet mikor az elsőszülöttemet vonszoltam az oviba! Ő ordított, mert nem szeretett járni, én rohantam (volna) dolgozni, mert ugye időre kellett menni. Egy néni jött velünk szembe, és megkérdezte, hogy "Hogy van szíve így kínozni ezt a gyereket?!" Nagyon szíven ütött a kérdése, szívesen el is magyaráztam volna neki, ha lett volna rá időm, hogy miért vagyok ilyen szívtelen anya. Jól elkalandoztam megint, de az emlékek mindig előtörnek. Szóval, száz szónak is egy a vége: Nehéz dolguk van a gyereket nevelő fiataloknak! Talán még nehezebb, mint nekünk volt, ez a téma is megérne egy misét.
Most pedig vissza az eredeti témához!
Már azt imádom, amikor elkezd alkudozni, hogy  "Ugye kettőt alhatok nálatok?" Hát persze hogy kettőt!
Péntek délben az apja már elhozza ebéd után az oviból, és kezdődhet a buli! Mert bizony még az is van! Mindenre rászed bennünket.  Ezt csak az tudja, aki hasonló cipőben jár.
Pénteken, mikor megérkezett, átöltözés után rögtön birtokba vettük a kertet. Ilyenkor még a medence helyén lévő platzon portyázunk. Itt készíti nekünk a finom fagyit, sütiket, amit kis virágcserepekben, homokozó formákban szolgál fel. Kezdődik a véget nem érő szerepjáték, amit magas fokon művel. Mi ketten, a nagyapjával vagyunk a partnerek benne.
Aztán előkerültek a petanque golyók. Akkorákat tud azzal a nehéz golyókkal dobni, hogy csak nézem. Mikor ezt is megunta, hozta a krokett ütőket és egész estig játszottunk. Még fotókat se készítettem, mert abban bíztam, hogy a szombat is ilyen szép lesz és folytathatjuk majd. Na, meg a játék hevében ki foglalkozik ilyen prózai dolgokkal, mint a fotózás!

 Most árván hevernek a fűben

Közben le-leültünk egy kis uzsonnára, frissítőre. Egyszer megszólal a nagyapja, hogy valaki köpköd. Nézett tágra nyílt szemekkel, nem értette hogy mit jelent. Elmagyaráztuk neki. Mire ő rögtön, gondolkodás nélkül rávágta: Papó, miért nem mondtad szebben? A felhő hullajtott egy könnycseppet.
Hát, azt már biztosra tudom, hogy a héten jó párszor felemlegetjük ezt a szép gondolatot!
A szombatunk aztán nem lett olyan kellemes, rontott rajta az egésznapos szemerkélő eső. Sokkal szívesebben töltöttük volna a napot a kertben, de csak egy esernyős sétálás, levegőzés fért bele. Ki kellett nyitni az ékszer boltot (a ruhaszárítóra terítünk egy plédet, az oldalára akasztgatja az összes fellelhető bizsut) és kezdődhetett a vásárlás. Pillangót, szívet hajtogattunk, madarat nyírtunk, hurkapálcára szereltük....
Ma reggel aztán szép napsütésre, de hűvös időre ébredtünk. Reggeli után jó korán csizmát húztunk, kimentünk a kerti bútorokat rendbe tenni, kihordtuk a hintaágy párnákat, körbe néztük a kertet.

 Az almafavirágok vizsgálata 

Egy kis gyomlálás is belefért az időnkbe

 Ez vajon mi lehet?

Nagy bánatunkra hamar megjöttek a szülők, mert közbe jött nem várt esemény miatt el kellett hamarabb menniük.
Mikor megérkeztek a kapuhoz, megszólalt bánatosan, hogy én még nem akarok menni. Eljátszottuk még a szokásos játékunkat, hogy Fédra már nincs itt, elment Papóval a piacra.
Mi is szomorúan vettük tudomásul, hogy ez a hétvége most itt egy kicsit már véget is ért.
Várjuk a következőt, és reméljük hogy azt végig a kertben tölthetjük.